Az előző könyvek tartalmáról röviden: Mivel ezúttal egy olyan könyv véleményezésével jövök, mely egy trilógia harmadik kötetét képviseli, le kell szögezzem, hogy az értékelés nem csupán SPOILERES lesz, de egyenesen le fogom írni az első két kötet tartalmát is. Legalábbis azt, ami ahhoz kell, hogy nagyjából átfoghassam ennek a méretét és tartalmát tekintve is HATALMAS utolsó résznek a lényegét. Szóval vágjunk bele!
Első könyv: A Kör (Cirkeln)
Eredetileg igencsak félve vágtam bele az elolvasásába, ugyanis taszított a tudat, hogy ez egy boszorkányos ifjúsági könyv, aminek középpontjában hat lány áll, akiknek meg kell állítani a világvégét. Ezzel kapcsolatban nekem csupán három fenntartásom volt: hogy boszorkányos, hogy YA és az előtérben lévő hat lány. Az utolsó egy nagyon furcsa előítélet következménye volt, mely az első kettőből fakadt: valamiért nehezen tudtam elképzelni, hogy az írópáros képes lesz hat különböző személyiséget szerepeltetni anélkül, hogy papírmasé-figurák és izzadtságszagú párbeszédek kerekednének belőlük. Utólag már persze látom, hogy ez hülyeség, a Földön is vígan megfér 3,5 milliárd nő különböző személyiségjegyekkel, és mégse vádol meg senki senkit hogy milyen klisésen viselkedik (vagy talán mégis, ez viszont már más lapra tartozik). Szóval itt jött képbe a problémám a boszorkányokkal és a YA-val úgy általában: mert akkoriban, mikor ez a kötet kijött, nagy divatja volt ám az ifjúsági fantasy-knak. Vámpírok, vérfarkasok és hát igen, boszorkányok is jöttek dögivel, épp csak értelmük nem volt, mert nagyjából a 99%-uknál a természetfeletti pasizás volt a lényeg. Ott meg aztán abszolút nem volt jellemző a részletes karakterkidolgozás, mert minek az.
Ezzel szemben A Kör elkezdése után rögtön hatalmas meglepetések értek: itt kidolgozott szereplők vannak, kidolgozott világban, kidolgozott cselekménnyel, és bár a romantika létezik, mégse azon volt a hangsúly, épp csak annyira, amennyire egy olyan átlagos tinédzser foglalkozik a szerelemmel, akinek amúgy meg kell mentenie a világot.
 |
| A vérvörös hold - hivatalos plakát |
Akcióban ugyan nem volt hiány, de a könyvre szerintem a lassúság volt inkább jellemző: a lányok ismerkedtek az erejükkel, próbálták beilleszteni az életükbe a mágiát, keresték az ellenségeiket, az úgynevezett "démonoktól áldott" embereket a környezetükben, és megbirkóztak a gyásszal és saját döntéseikből következő eseményekkel. Tudom, ez egy kicsit ködösen hangzik így, ahogy leírtam, de ennél jobban nem tudnám leírni: a Kör egy ízig-vérig valódi emberekről szóló történet mágikus háttérvilággal. A végén még egy csavart is kaptunk, ami talán nem volt kifejezetten meglepő, de őszintén, a könyv sokkal erősebb volt annál, minthogy csak a csavarra építsen.
Második könyv: Tűz (Eld)
Igazából a trilógia második részéről is nagyjából ugyanazt lehet elmondani, mint az elsőről: erős történet erős szereplőkkel, akiknek erős motivációik vannak (ez így nagyon ERŐS, igaz?). Kicsit jobban megismerhetünk mindenkit ebben a részben, és ami nekem kifejezetten tetszett, hogy az előző rész cselekedetei nem merülnek a múlt homályába: itt mindennek következménye van. Itt mutatkozik be az úgy nevezett "Tanács", mely a természetes és tanult boszorkányok ellenőrző szervezete, akiknek az a dolga, hogy az irányítása alatt tartson minden boszorkányt, hogy azok nehogy visszaéljenek a képességeikkel. Ez egy kicsit úgy hangzik, mint a Harry Potter könyvekben a Mágiaügyi Minisztérium, ám itt egy kissé negatívabb szervezettel van dolgunk: a Tanács ugyanis megszokta a hatalmat a boszorkányok felett, és nem szívesen engedné át a Kiválasztottaknak az apokalipszis elhárítását - amiben amúgy nem is szívesen hisznek. Szóval itt már két tűz közé (ha-ha) szorultak hőseink: egyrészt továbbra is Engelsfors városában tevékenykednek a démonoktól áldottak, másrészt pedig nagyon óvatosnak kell lenniük a Tanács miatt, mely csak a lehetőségre vár, hogy a markába zárja a lányokat. Hogy miképp végződik a könyv talán nem titok - amolyan jut is marad is módon: elhárítják a katasztrófát, de van, akinek az életét követeli mások megmentése. Egy igazi érzelmi hullámvasút volt olvasni, komolyan mondom.
 |
A Kör by BrimRun
Balról-jobbra, fentről-le: Ida, Minoo, Rebecka, Anna-Karin, Elias, Linnéa és Vanessa
|
A harmadik könyv tartalmáról röviden:
A befejező kötetben az eredeti hét Kiválasztottból már csupán négyen vannak életben, és nagyon úgy fest, hogy ennyien nem is lesznek képesek bezárni a Kaput. Talán lehetőség van rá, hogy mások megtegyék helyettük, viszont a lányok lassan már senkiben se tudnak megbízni: se a titokzatos védelmezőkben, se a halott, mégis nekik útmutatást adó Matildában (aki az előző Kiválasztott volt sok évvel ezelőtt, viszont a Kapu bezárása helyett saját erejét hétfelé osztotta, hogy a jövőben főszereplőink kapják meg az erejét), de lassan egymásban sem. Továbbra is meg kell birkózniuk a régi eseményekkel - ami a második rész végén történt -, a különös eseményekkel, melyek az elkövetkező Apokalipszist jelzik és amelyek száma egyre gyarapodik, na meg a saját életük problémáival: halállal, szerelemmel, előítéletekkel, mindennel, ami abból adódik, hogy boszorkányok és abból, hogy olyanok, amilyenek.
Véleményem:
Huhh, hát ez nem lesz egyszerű. Ahogy már említettem, ez a kötet hatalmas, rendesen izomlázat okozott az olvasása, és szerintem simán meg lehetne ölni vele egy macskát, még csak nem is kéne magasról ráejteni. Ezzel együtt egy percig se volt unalmas: bár nem mindig a küldetésekkel kapcsolatos akció zajlott benne, de mégis volt benne elég dráma, hogy lekösse az embert. Az elején épp ezért még lassan folydogált: elsősorban az előző könyv eseményeinek feldolgozására koncentrált, mindenki próbált egyenesbe jönni az életével, folytatni, ahogy tudja. Öröm volt olvasni, ahogy a lányok közötti barátság elmélyült, itt már igazán lehetett érezni, hogy mennyire összekovácsolódtak, annak ellenére, hogy milyen különböző személyiségekről van szó, és hogy mennyire szükségük van a másik barátságára. Ilyen erős kapocs esetén akaratlanul is elárulják egymást az emberek, és a könyv valahol erről is szólt: melyik a fontosabb, a barátság vagy a kötelesség?
Először viszont ejtenék néhány szót a szereplőkről, mert eddig a levegőbe beszéltem és állandóan Kiválasztottakat emlegettem:
 |
| Minoo by Cecilia B |
a legerősebb is), a Kiválasztottak közül is a kiválasztott. Persze ez a végére egy kicsit enyhült és láthattuk, hogy ő is tud hibázni és igenis neki is szüksége van legalább annyira a barátaira, mint amennyire nekik rá.
- Anna-Karin: Nekem ő volt az egyik kedvencem. Anna-Karin nem érkezett a legjobb családi körülményekből, és már az első részben elkövette a hibákat, melyekből tanulhatott, így ebben a részben már csak örülni tudtam a döntéseinek: igazi felelősségteljes leányzó lett belőle, aki érzelmileg is képes volt összetartani a csapatot, na meg az akaratereje is megkeményedett. Nagyon nagy tragédiák érték ebben a részben is, és mégsem omlott össze, hanem képes volt feldolgozni azt és folytatni az életét. Szóval Anna-Karinnal hatalmas respect, az egyik kedvencemmé vált.
- Vanessa: Ez a lány az igazi kakukktojás a számomra, és a másik kedvencem Anna-Karinon kívül. Alapvetően az a típus, akit a való életben nem kedvelnék, és azonnal leírnék: szeret bulizni, inni, pasizni, igazi rózsaszín plázacicának tűnik. Holott ez csak a látszat: felelősségteljes, okos lány, akinek az édesanyja, kistestvére és a barátnői a legfontosabbak az életében, és nem fél kimondani, ami a szívét nyomja. Szerintem a könyvnek ez is egy hatalmas erőssége, amit ki is mond valamelyik fejezetben: hogy néha a látszat mögé kell tekinteni, különben nagyon értékes emberek megismerésében gátoljuk meg magunkat. Plusz Vanessához tartozik a kedvenc - és a legkidolgozottabb - szerelmi szál, ami szintén nem számít szokványosnak a YA irodalomban, az tuti.
- Linnéa: Hú, ez a lány... Talán ő hagyta bennem a legszélsőségesebb érzelmeket: néha utáltam, néha sajnáltam, de igazán sose tudtam megszeretni. A családi körülményei miatt - ami még Anna-Karinénál is rosszabb - egy nagyon sérült karakterről van szó, aki hihetetlenül bizalmatlan minden emberrel és minden jóval kapcsolatban, ami valaha történik vele, és meg van győződve róla, hogy a jó dolgokat azonnal elveszik tőle, ezért zárkózott, sőt, néha elviselhetetlenül bunkó azokkal is, akik szeretik. És bár értettem az okokat, amelyek ide vezettek, néha legszívesebben megráztam volna, hogy térjen már észre és ne marja el magától az embereket! Igen, csak ennyire volt frusztráló Linnéa, és ebben az se segített, hogy sokszor magamra ismertem benne.
- Ida: Az egyik legutáltabb karakterből az egyik kedvencemmé vált. Erről igazából nem is tudok többet írni, mert ahhoz olvasni kell a könyveket - különösen a második részben volt hangsúlyos ugye - és átélni a katarzist, amit az okozott, hogy valaki felismeri, hogy egész életében tévedésben élt és olyan "elveknek" rendelte alá magát, amelyek hibásak voltak. Ida ment keresztül a legnagyobb fejlődésen, bár a stílusát hál' Istennek megtartotta, amitől számomra csak még szerethetőbb maradt.
- A másik két Kiválasztottról, Rebeckáról és Eliasról túl sokat sajnos nem tudok írni, mivel az ő jellemük lett a legkevésbé kibontva, de ennek ellenére fontos szereplők maradtak, akik tudtukon kívül is nagyon sok mindenben befolyásolták, inspirálták a többieket, és alapvetően szimpatikusak voltak számomra.
Természetesen rajtuk kívül voltak mások is a harmadik részben, akik érdekesek voltak, akár segítették a lányokat akár hátráltatták őket. Igazából senkiről nem lehet elmondani, hogy teljes mértékben jó vagy gonosz, legfeljebb erősen a mérleg egyik vagy másik oldalára esik... Volt például egy erősen manipulatív karakter, aki az elején még teljesen szimpatikus, aztán csak lassan nyílt ki a csipája, és a végén már meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben...
- A Történet: Mint már említettem, a könyv nagyon hosszú és elég lassan indul be. Az eleje inkább a karakterek közti drámáról szól, ahogy mindenkivel történik valami, amit fel kell dolgozniuk, és csak kevés idejük marad arra, hogy a Kiválasztottsággal foglalkozzanak. Természetesen ez a szál se tűnik el az elején, de ekkor inkább csak még több kérdés merül fel ahelyett, hogy a meglévőket válaszolnák meg. Egyszóval bonyolódnak a szálak, és a végén én már úgy voltam vele, hogy gőzöm se volt, kinek van igaza és ki téved...
Ami nagyon tetszett - igazából mindhárom kötetben -, az a világkidolgozás. Az írópáros láthatóan nagyon sok energiát fektetett bele, hogy rendesen kidolgozza a démonok létét, és hogy hogyan függ ez össze a Földön lévő boszorkánysággal, és bár az elején ez lehetetlennek tűnt, a végén a megoldás is teljesen logikusan adta magát. Érdekes volt olvasni, hogyan simulnak egymásba a részletek, és ahogy végül az egész kuszaság kibogozódott én csak kapkodtam a fejem. Szóval igen, minden kérdésre választ kapunk és nekem semmi olyasmi nem jut az eszembe, ami függőben maradt volna. Még arra is fény derült, hogy Engelsfors erdőiben miért van olyan sok eltűnés! Pedig ez abszolút olyan részlet volt, ami a kezdetekben szinte csak mellékesen lett megemlítve, nem hittem volna, hogy hangsúlyosabb szál lesz belőle.
- A könyv stílusa változatlanul magával ragadó és letehetetlen. Hiába van benne sok lelkizés - azt írtam "hiába"? Hahh, igazából azok a legjobb részek! - teljes mértékben sodor magával, mindig tudni akartam, hogy mi van a következő oldalon és még és még és még! Még az "unalmas" részek is élvezetesen vannak megírva, bár aki akcióra számít, annak most leírom, hogy ilyen nem nagyon van benne szóval, nem kell számítani nagy "varázspárbajokra" ennek a trilógiának nem az a lényege. Viszont ha valaki szereti a logikus történetvezetést és az átélhető érzelmeket, a jó szereplőket és az érdekes világot, annak nagyon tudom ajánlani!
Ajánlom a könyvet: Igazából most ajánlottam, de akkor ajánlom még egyszer! Azoknak, akik szeretik a minőségi ifjúsági könyveket, bár talán inkább 14 éves kor felett, mert azért van halál és szenvedés bennük dögivel. Nyilván érdemes az első kötettől kezdeni, mert csak úgy kerek a történet, de én a magam részéről nem is tudnék kedvencet avatni a háromból, mert mindegyik jó a maga módján, de a három együtt csak az igazi (pont mint a Kiválasztottak). Azoknak is ajánlom, akik kinőttek már a tinédzserkorból, hiszen itt nem csak a tinidrámán van a lényeg, hanem minden korosztályra jellemző problémáik vannak a szereplőknek, és aki kinőtt már ebből a korból talán visszaemlékezhet, hogy akkoriban se volt cukorból a kerítés:) Na meg persze mindenkinek ajánlom, aki valami boszisat akar olvasni, de hangsúlyozom ismét, hogy nem a természetfeletti a legnagyobb erőssége! Aki viszont valami könnyed, humoros könyvet szeretne, az tegye szépen félre, mert az Engelsfors-trilógia érzelmileg ki fogja facsarni.
Kedvenc szereplők (és nem csak az utolsó részből):
Anna-Karin - az egyik legokosabb és legérettebb karaktere lett a könyvnek.
Vanessa - dettó!
Ida - a legnagyobb karakterfejlődésen ment keresztül és szerettem minden megszólalását.
Pontozás: 5 pont, kedvenc!
 |
| A filmes szereplőgárda - szerintem nagyon jól sikerült a színészek kiválasztása |
Ha esetleg másokat is érdekelne, belinkelem ide a film trailerét is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése